TastyArea
  • More Articles

Meglepő dolgok az emberek ételeiben

Jason Pasos  | 1 éve

Valaki extra kartonpapírt kapott a pizzájához

Amikor fagyasztott pizzagyárakra gondolunk, akkor azt képzeljük el, hogy munkások sora különféle feltéteket rak a pizzákra, miközben a pizzák elhaladnak a futószalagokon. Azt gondoltuk, hogy ez nagyjából igaz lehet minden gyárra, pedig tudjuk, hogy valószínűleg nem így van. De hogy került kartonpapír a pizza alapja és a feltétek közé? Nem ez a legrosszabb, amit az ételedben találhatsz, de ettől függetlenül kissé zavaró.
Valaki extra kartonpapírt kapott a pizzájához
www.reddit.com
Nagyon mozgalmas napnak kellett lennie a pizzagyárban, vagy az egyik gép meghibásodhatott ha a kartont a pizza tetejére tette, nem pedig az aljára.

Amikor azt hiszed, hogy ezt a fagyit senki nem tudja tönkretenni

Ebben az esetben a jégkrémszelet gyártója szó szerint vehette a "jég" szócskát. Talán az a legrosszabb ebben az egészben, hogy ez egy pálcikás jégkrém, nem fagylalt. Szóval, amikor ez a valaki beleharapott a jégkrémbe a szája íztelen jéggel lett tele. Fogalmunk sincs, hogy ezt hogy sikerült kivitelezni, és azt sem tudjuk, hogy mi miként reagáltunk volna, ha ez velünk történik.
Amikor azt hiszed, hogy ezt a fagyit senki nem tudja tönkretenni
www.reddit.com
Óriási a forróság, és már kifizetted a jégkrémet, akkor mit csinálsz? Megeszed vagy kidobod? Végül is nem tűnik, olyan ehetetlennek.

Ingyenes extra feltét

Oké, ez már undorító. Ez a személy jól ismerte a pizzát, amit rendelt, így hamar észrevette, hogy a pizza széle furcsán rágós. Kiderült, hogy a séf a pizzában hagyta a kesztyűjét. Nem tudjuk pontosan, hogyan történhetett ez meg, de látunk magunk előtt egy nagyon forgalmas pizzériát és valakit, aki egyszerre három-négy pizzát dobál a levegőbe.
Ingyenes extra feltét
www.reddit.com
Akárhogy is, ez nem olyasvalami, amit a pizzában szeretnénk találni, és határozottan elfogadhatatlan, hogy ez egyáltalán megtörtént.

Zöldség vagy sáska?

Biztosak vagyunk benne, hogy mindannyian látott már természetbemutatókat vagy fotókat, amelyek imádkozó sáskát ábrázolnak. Ezek az állatok tökéletesen beleolvadnak környezetükbe, így nem lepődnénk meg ha a képen is ezt látnánk. Ha mi rendeltük volna ezt a salátát, valószínűleg megijedetünk volna ettől a látványtól. De szerencsére nem nekünk kell ezt megenni. Viszont mostantól kezdve az idők végezetig minden salátát alaposan át fogunk vizsgálni.
Zöldség vagy sáska?
www.reddit.com
A képen látható kis fickó valószínűleg véletlenül kerülhetett a többi leveles zölddel a salátába, és annyira beleolvadt a környezetébe, hogy senki sem vette észre csak amikor már felszolgálták.

Tojás a tojásban

Ismered azokat az orosz kátyuska babákat? Ez a fotó pontosan azokra emlékeztet minket. Elképzelni sem tudjuk mennyire meglepődhetett ez a személy, amikor feltörte a tojást és egy másik tojást talált benne. Elég nehéz feltörni egy olyan tojást is, amelynek csak egyetlen héja van, a dupla héjú tojásról ne is beszéljünk. Viszont ez a fénykép kissé gyanúsnak tűnik a listán szereplő összes többihez képest.
Tojás a tojásban
www.reddit.com
Először is, abban sem vagyunk biztosak, hogy tudományosan lehetséges-e, hogy egy tojásnak két héja legyen. Ezenkívül úgy tűnik, hogy valami szalag tartja össze a tojás külső rétegét.

A meggörbült spagetti

Ez valóban nem olyan rossz a listán szereplő sok más étellel összehasonlítva, de így is érdekes. Valaki kinyitotta egy csomag spagettit, és talált pár szálat, ami különbözött a többitől. Valahogy meggörbültek. Lenyűgöző az volt, hogy nem törtek el. Valószínűleg a gépek nem érzékelték őket a futószalagon gyártás közben.
A meggörbült spagetti
www.reddit.com
Ha láttál már videót a tészta készítéséről, akkor tudod, hogy a folyamatnak van egy része, ahol fel kell vágni a tésztákat. De úgy tűnik, ez a pár szál kimaradt.

Kettő az egyben

Szeretjük az osztrigát, de nem fogunk hazudni, ez nem a legétvágygerjesztőbb étel, amivel valaha találkoztunk. Képzeld el, hogy kinyitod az osztrigát, és belenézve egy apró bébirákot találsz. Aranyos képnek tűnhet, amíg meg nem látod a rákot a képen. Nem vagyunk biztosak abban, hogy képesek lennénk megenni a többit, miután megtaláltuk ezt.
Kettő az egyben
www.reddit.com
De talán nem is olyan rossz ötlet osztrigát rákkal enni. Dobj rá egy kis tabasco szószt, és olyan lesz, mintha puhapáncélú rákot ennél.

Amikor a grillrúd a csirkében marad

A listán szereplő sok ételtől eltérően ezt értjük, hogy történhetett. Úgy tűnik, hogy a csirkét tartó rúd meglehetősen rövid volt, így nem nehéz elképzelni, hogy a csúcsidőben az elfoglalt szakács csak megragadta a csirkét a rúddal együtt és bedobta a zacskóba, majd odaadta vendégnek. Viszont nehéz elképzelni, hogy a vendég haza fele nem érezte, hogy ez a grillcsirke sokkal nehezebb, mint általában.
Amikor a grillrúd a csirkében marad
m.facebook.com
Nem ez a világ legrosszabb dolga, csak reméljük, hogy a vendég nem fizetett a rúd plusz súlyáért a pénztárnál.

Tengeri só egy csipetnyi tengeri kagylóval

Ez menő, vagy legalábbis a listán szereplő többi ételhez képest. Valaki egy apró tengeri kagylót talált a tengeri sóban (próbáld meg ötször mondani, hogy nagyon gyorsan). Ha aggódtál amiatt, hogy a tengeri sót valójában nem a tengerből nyerik, akkor valószínűleg ez az összes bizonyíték, amire szükséged volt. Nem lesz sokkal legitimebb, mint a kukában lévő strandhulladék.
Tengeri só egy csipetnyi tengeri kagylóval
www.reddit.com
Viszont jó tudni, hogy a cég milyen alapos és aprólékos munkát végzett a begyűjtésnél.

Néha jobb a tudatlanság

Néhány perce bámuljuk ezt a fényképet, de még mindig nem vagyunk biztosak abban, hogy ez a legjobb vagz legrosszabb dolog, amit valaha láttunk. Egyrészről, ki ne szeretne egy darab vágatlan Cheetos-t, igaz? Másrészt azonban van ebben valami, ami egy kicsit nyugtalanító. Ez pont olyan, mint amikor megbánod, hogy lelepleztél valamit. Jobb volt az élet nélküle.
Néha jobb a tudatlanság
www.reddit.com
Csak azt akarjuk mondani ezzel, hogy jobb lett volna nem megtudni, hogy a Chetoos darabokat egy nagyobb tégla chips-ből szeletelik le. Igen, ez feldolgozott élelmiszer, de jobb, ha nem gondolunk a "feldolgozott" részre.

A gyerekeknek szánt tészta összekeveredett a felnőttekével

Az olasz konyha maga az elegancia, szóval ez a kerékpár tészta elég vicces látvány. Nem tudjuk, hogy étteremben voltak-e vagy csak a Penne gyárban keveredtek össze a tésztafajták. Mindenesetre ez egy olyan meglepetés, amire biztosan enm számítottak. Ha étteremben voltak, akkor nagyon szuper, hogy a kerékpáros tészta a menü része.
A gyerekeknek szánt tészta összekeveredett a felnőttekével
www.reddit.com
Sokkal rosszabb dolgokkal is találkozhattál volna a tésztádban, amelyek közül néhány szerepel is ezen a listán, szóval biztosak vagyunk benne, hogy akivel ez történt, csak egy jót mosolygott ezen az egészen.

Valaki Skorpiót talált a fagylaltjában

Ez gyomorforgató. Valaki kibontotta a fagylaltját, és egy skorpiót talált benne, megfagyva. Nyilvánvalóan nem egy skorpiót akarsz látni, amikor kibontod a fagyidat, de a mentségükre szolgáljon, hogy nem lehet könnyű kiszúrni egy ilyen pici állatot egy kád fagylaltban, amit rengeteg ember fogyasztására készítenek.
Valaki Skorpiót talált a fagylaltjában
www.reddit.com
Még ebben az állapotban is nagyon nehéz észrevenni, ezért óriási szerencséje volt ennek a személnyek, hogy még az első harapás előtt kiszúrta a skorpiót.

Ilyen amikor a gyártógép egyik darabját a pálcikás jégkrémedben találod

Ezen a listán láthattunk már különböző fagylaltos és pálcikás jégkrémes fotót. Ami teljesen tönkreteszi a ezekről a finomságokról kialakult véleményünket. Ez a személy egy gépszerkezet egyik részét találta meg a jégkrémében. Na jó, túloztunk egy kicsit, de meglehetősen nagy méretű. Szerencsére észrevette, mielőtt beleharapott volna.
Ilyen amikor a gyártógép egyik darabját a pálcikás jégkrémedben találod
www.reddit.com
Na de, hogyan került oda? Az egyetlen dolog amire gondolni tudunk, hogy a gyár gépei rossz állapotban voltak és szó szerint darabokra hullottak.

Egy teljesen új íz felfedezése

Ez nagyon klassz. Valaki vett magának egy csomag cukorkát de nem számított ekkora meglepetésre. Az összes szokásos szín megtalálható volt a csomagban, beleértve a fehéret is, amely a rejtélyes színnek számít. Ha azonban közelebbről megnézed a képet, észre fogsz venni valami furcsát. Van egy sárga színű cukorka is, ami egyáltalán nem volt feltüntetve a csomagoláson. Nagyon kíváncsivá tesz minket, hogyan került oda, és milyen íze volt.
Egy teljesen új íz felfedezése
www.reddit.com
A sárga szín általában banánízű. De hogy lehetséges ez egyáltalán, ha maga a cég nem használ sárga színt a cukorkák gyártásakor?

Extra összetevő a fagyasztott zöldséges csomagban

Hogyan tehetnéd még földközelibbé a fagysztott zöldség élményét? Csak adj hozzá egy darab fát. Valaki kinyitotta a fagyasztott zöldség csomagját, amiből egy fadarab esett ki. Úgy tűnik, hogy egy táblának vagy valami másnak a része volt, ami megmagyarázza azt, hogy hogyan került oda. Ennek ellenére valószínűleg mi kidobnánk az egészet a kukába, mert a fa lehet, hogy káros anyagokat tartalmaz.
Extra összetevő a fagyasztott zöldséges csomagban
www.reddit.com
A csomagoláson az is szerepel, hogy gőztasakról van szó, szóval lehet, hogy már meg is főzték, így még inkább biztos, hogy a kukában végezné.

Ez nem a legrosszabb, amit egy osztrigában találhatsz

Gyöngyöt találni egy osztrigában klassz dolog, bár nem is olyan ismeretlen. Minden 10 000 osztrigából körülbelül 1-ben van gyöngy, tehát ha belegondolunk, hogy mennyi osztrigát fogyasztanak az emberek nap, mint nap, nem is olyan kicsi az esélye annak, hogy ilyen csodás meglepetés érjen bennünket. Mindenesetre, nagy szerencséje volt ennek a személynek, hogy elkerülte ezt a veszélyes helyzetet és észrevette a gyöngyöt mielőtt lenyelte volna azt.
Ez nem a legrosszabb, amit egy osztrigában találhatsz
www.reddit.com
Vagy ami még rosszabb, ki is törhetett volna a foga az első falatnál. A gyöngy ára valószínűleg fedezte az egész étkezést. Ekkora szerencséje, hogy lehet valakinek?

Ez a Pringle szelet nem olyan, mint a többi

Először is, fogalmunk sincs, hogy a Pringles hogyan készül, és nem is igazán akarjuk tudni. Azonban soha nem láttunk olyan pringle-t, amelyen bármilyen minta szerepelt volna, szóval ez nagyon kíváncsivá tett minket. Nem is tudtuk, hogy ez lehetséges. Úgy tűnik, valami történhetett a gyártási folyamat egy bizonyos pontján, ami nyomokat hagyott maga után.
Ez a Pringle szelet nem olyan, mint a többi
www.reddit.com
Kicsit más a színe is, mint a másik Pringle-nek. Most, hogy belegondolunk, már önmagában az is furcsa, hogy minden egyes Pringle pontosan ugyanolyan alakú és színű.

USB darabot találtak egy kolbászban a hentesnél

Ez őrület. Az ember már akkor sincs biztonságban, amikor kolbászt eszik. Valaki USB-t talált egy kolbászban, furcsa, igaz? Hát kiderült, hogy szándékosan került oda, mert a kolbászos személy udvarolt valakinek. Valószínűleg ez a legokosabb módja annak, hogy randira hívjunk valakit, de egy kicsit furcsa is. Feltételezzük, hogy ez egy törzsvásárló volt, aki elég gyakran megfordult a hentesnél.
USB darabot találtak egy kolbászban a hentesnél
pikabu.ru
Ellenkező esetben mi oka lett volna az USB csatlakozót egy random ember kolbászába rejteni? Szintén okos volt tőle azt feltételezni, hogy, amint megtalálja a személy az USB-t azonnal csatlakoztatni fogja, hogy megnézze, működik-e még.

Emberi ujj vagy furcsa alakú sárgarépa?

Ne aggódj, mi is így reagáltunk, amikor először láttuk ezt a fényképet. Pontosan úgy néz ki, mint egy emberi ujj, de valójában csak egy bébi sárgarépa, jóllehet olyan, amely elképesztően hasonlít egy bizonyos emberi testrészhez. Ha mi nyitottuk volna ki ezt a zacskó fagyasztott zöldséget, valószínűleg neki futottunk volna a világnak félelmünkben.
Emberi ujj vagy furcsa alakú sárgarépa?
www.reddit.com
Akár bébi sárgarépa, akár nem, a kukában a helye. Lehet, hogy nem kellene foglalkoznunk a zöldségek és gyümölcsök kinézetével, de ez minden határon túlment.

Egy apró tengericsillag raboskodott egy kagylóban

Soha nem tudhatod, mi lesz a tányérodon, ha tenger gyümölcseiről van szó. Valaki éppen kagylót fogyaszott, amikor kinyitotta az egyiket, és egy apró tengeri csillagot talált. Maga a tengeri csillag nem néz ki olyan furcsán, sőt, inkább imádnivaló. Egy ilyen eset után, biztosan hanyagolnánk a kagyló evést egy ideig. Azonnal megöli az étvágyat, ha valami olyat találsz az ételben, ami nem oda való.
Egy apró tengericsillag raboskodott egy kagylóban
Reddit
Egyébként a tengeri csillag úgy néz ki ezen a képen, mintha még élne, ami felveti a kérdést: végül mit csináltak vele?

Steak és csiga, a tökéletes duó

Ha megkérdeznénk az embereket, hogy mi a számukra a leggusztustalanabb dolog, amit egy ételben lehet találni, valószínűleg a legtöbben a bogarakat mondanák. Egyes országokban azonban a rovarok ínyencségnek számítanak, köztük a csigák is. Csak azon múlik, honnan nézed. Elég biztosak vagyunk abban, hogy aki megrendelte ezt a steaket, valószínűleg nem volt túlzottan elragadtatva attól, hogy egy csiga mászkál közvetlenül alatta.
Steak és csiga, a tökéletes duó
www.reddit.com
Leszaladt néhány falat mire észrevette a váratlan vendéget a tányérján. Nagyon reméljük, hogy a pincér felajánlotta neki a pénzvisszatérítést.

A gabonafélék valóban teljes kiőrlésű gabonából készülnek

Napjainkban rengetegféle reklámot látunk, így nagyon nehéz eldönteni, hogy hol az igazság. Meg akarjuk nyugtatni azt a személyt, aki ezt a gabonapelyhet vásárolta, mert a csomagoláson a „teljes kiőrlésű gabonából készült” felirat nem csak a megjelenés miatt van feltüntetve. Tényleg teljes kiőrlésű gabonát tartalmaz a gabonapehely, ahogyan az a képen is látható. Csak nem vagyunk biztosak benne, hogy ehető-e, de ott van.
A gabonafélék valóban teljes kiőrlésű gabonából készülnek
www.reddit.com
Az sem értjük, hogy hogyan jutott át a feldolgozási fázisokon majd végül a dobozba ez a búzadarab. De ez valószínűleg ez egy másik olyan kérdés, amelyre a legjobb, ha nem tudjuk a választ.

Valami hiányzik erről a fotóról

Nem tudjuk, mi a rosszabb, ha az ételünkben találunk valamit, vagy ha a képen látható dologgal találkozunk. Úgy tűnik, valaki beleharapott ebbe a csokiba, mielőtt becsomagolták volna. Persze lehet, hogy valami szokatlan dolog történt a feldolgozás során, de az biztos, hogy harapásnyomnak tűnik. Másrészről kissé túl tökéletesen félhold alakú ahhoz, hogy harapásnyom legyen.
Valami hiányzik erről a fotóról
www.reddit.com
Akárhogy is legyen, ha ez a mi csokink lenne már repülne is a kukába. Jobb az elővigyázatosság.

A fagyi váratlan meglepetése

Tudjuk, a fagyi sokszor szerepel ezen a listán. De felfoghatatlan a számunkra, hogy hogy a fenébe voltak képesek egy egész békát a fagyis dobozba csomagolni, anélkül, hogy bárki is észrevette volna? Ez mindenféle kérdést felvet, és a gyári higiéniai viszonyokról még nem is beszéltünk. Rengeteg ember dolgozik egyszerre egy gyárban, hogy nem vette észre senki az ugráló varangyot?
A fagyi váratlan meglepetése
www.reddit.com
És ami a legrosszabb az egészben, hogy ez a béka az egész kád fagylalttal érintkezésbe került, amit aztán becsomagoltak és eladtak.

Szia méhecske

Furcsa módon, ha valaha is rovart akarnál találni egy élelmiszerben, valószínűleg azt szeretnéd, hogy az a termék a méz legyen. Végül is a méhek nélkül nincs méz. Szóval nem érdemes elkeseredni amiatt, hogy egy méhet találtál a mézben. Van ennek pozitív oldala is, legalább biztos lehetsz benne, hogy valódi mézről van szó, nem pedig egy cég feldolgozott termékéről.
Szia méhecske
www.reddit.com
Valószínűleg ez azon kevés termékek egyike a listán, amelyet nem dobnánk ki azonnal ha hasonlóval találkoznánk. Bár lehet, hogy a méhet eltávolítanánk.

Valaki szó szerint vette a "burgonya chips" szót

Ez fura. Ez a személy miután furcsálta a csomag súlyát, kinyitotta a burgonya chips zacskóját, és arra gondolt, hogy milyen jó üzletet kötött, mert egy egész burgonyát talált a csomag belsejében. Őszintén szólva nagyon meglepődtünk, hogy a cég ezt nem vette észre a mérlegelési folyamat során, hogy ez a csomag mennyire eltér a többitől. Rengeteg erőfeszítést fektetnek abba, hogy minél több levegőt fújjanak a chipses zacskókba.
Valaki szó szerint vette a "burgonya chips" szót
www.reddit.com
Ez a kép tuti, hogy megtörtént eseményen alapszik, mert a krumplit ugyanúgy fűszerezték, mint a chipset.

Micsoda lopás!

Őszintén szólva, ha lehetőséged lenne vásárolni egy üveg rendes savanyúságot vagy egy olyan üveget, amiben egy anyacsavar is található az uborkák mellett, melyiket választanád? Nem mintha az egyik savanyúság belsejében lenne az anyacsavar. Csak ott van a tégelyben, teljesen ingyen. A fémáru egyre drágább manapság. Viccet félretéve, ez érdekes kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy mi történik egy savanyúság üzemben.
Micsoda lopás!
Reddit
Tényleg annyira rossz állapotban vannak a dolgok, hogy anyacsavarok vagy más részei a gépnek esnek le a futószalagokra? Remélhetőleg már megjavították a gépeket.

Ez egy horgászhorog vagy része a tányér díszítésének?

Nem tudjuk igazán megmagyarázni ezt a képet. Nehéz megmondani, hogy valaki halevés közben horgászhorogot fedezett fel az ételben, vagy csak ott volt a tányér szélén. Az első érthető lenne, még ha egy kicsit veszélyes is. Azonban elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a pincér vagy a szakács ne vegye észre a tányér szélén heverő horgot, miközben tálalnak.
Ez egy horgászhorog vagy része a tányér díszítésének?
www.facebook.com
Ha igen, hogy a fenébe került a horog a konyhába? A horgászuk véletlenül elejtette, amikor az aznapi fogást szállította? Nem értjük.

Valaki fémdarabot talált a kajában

Ez a fotó kissé megtévesztő. Az a személy, aki ezt a képet lőtte, a banánt csak viszonyításként akarta használni. Ezeket a fémdarabokat a salátában találta ez a személy, ami sokkal riasztóbb, mintha a banánjában találta volna. Nagyon nehéz lehetett kivenni ezt az apró fémdarabot egy leveles zöldségekkel teli tányérban.
Valaki fémdarabot talált a kajában
www.reddit.com
Nem akarnál lenyelni, és főleg nem beleharapni egy ilyen tárgyba. Már ha csak erre gondolunk, fáj a fogunk.

Vegyes zöldséget szeretnél? Nos, itt egy kis kukorica

Valami nagyon elromolhatott a gyárban, ha ez megtörtént. Valaki kinyitotta ezt a vegyes zöldséges zacskót, abban a reményben, hogy pontosan azt fogja kapni, ami fel van tüntetve a zacskón. De végül csak kukoricát talált benne. És plusz két darab sárgarépát. Nem tudjuk, mit akart készíteni, de valami azt sugallja, hogy ennél több összetevőre lesz szükség a főzéshez.
Vegyes zöldséget szeretnél? Nos, itt egy kis kukorica
www.reddit.com
Ennek ellenére ez egy eléggé vicces szituáció lehetett. Legalábbis minket megnevettetett. A pattogatott kukorica amúgy is jobb ötlet vacsorára.

Valami őrült kiharapott egy darabot ebből a vajból

Ezen a listán láttunk már néhány olyan fotót, amelyeken az étel úgy néz ki, mintha valaki beleharapott volna, de nagyon nehéz megmondani, hogy ezek valóban harapásnyomok-e. Ezzel nem lehet vitatkozni. Tisztán látni a fognyomokat a kiharapott sarokból. Azonnal dobd ki a kukába, és vegyél egy újat.
Valami őrült kiharapott egy darabot ebből a vajból
www.reddit.com
Másodszor, milyen őrült harap csak úgy bele egy kocka vajba? Ez olyan, mintha nyers hagymába vagy burgonyába harapna, nem csinálunk ilyet.

Innen tudod, hogy a csirke friss

Kevés dolog van ezen a világon, ami miatt visszautasítanánk a ropogós sültcsirkét, de ez határozottan az egyik ilyen. Valakinek tollas csirkét vittek ki vacsorára. Ez szörnyű, még a konyhában el kellett volna kapni. Hogy nem vesz ilyet észre egy szakács vagy a segédei munka közben? Alapvetően ehető az étel, ha eltávolítjuk a tollakat, de fogadjunk, hogy ennek a személynek elment az étvágya a látványtól.
Innen tudod, hogy a csirke friss
Reddit
Remélhetőleg az étkezés további része kellemesen telt, és nem volt több meglepetés, mondjuk az étel belsejében. Persze, csak ha volt gyomruk folytatni az étkezést.

Óvakodj a termékmatricáktól

Ez a fajta baki őszinte tévedésnek tűnik. Talán kínait rendelhettek. Valaki éppen vacsorázott, amikor észrevette, hogy a paprikán még mindig ott van a termékmatrica. Legalább tudják, hogy friss, és most már a származási helye is ismert. Viszont nagy szívás lett volna ha a szájba kerül, a papírnak nincs túl jó íze.
Óvakodj a termékmatricáktól
www.reddit.com
Vannak ennél rosszabb szituációk is, úgyhogy csak szedd le a matricát és folytasd a vacsorát.

Narancs a narancsban

Lehet, hogy már te is találkoztál az életed során a képen látható jelenséggel. Nem ritka, hogy amikor meghámozzuk a gyümölcsöt vagy zöldséget, találunk benne egy apró változatot. Bár még narancsot a narancsban sosem láttunk. Elég menő. A kisebb darab pedig imádnivalóan néz ki, bár valószínűleg sokkal nehezebb megpucolni.
Narancs a narancsban
www.reddit.com
Ez a személy először valószínűleg kissé megdöbbent, mert nem tudta, mi az a narancs belsejében, de biztosak vagyunk benne, hogy miután megértette, hogy ez csak egy apró narancs, jobban élvezte az uzsonnáját.

Legalább megtalálták azt, amit kerestek

Ez úgy néz ki, mint valami házi készítésű kenyér vagy sütemény, ezért azt feltételezzük, hogy a kanál a tésztával együtt került a sütőbe. Miután elkészült, fel akarták szeletelni, de az első vágás után megértették, hogy hova tűnt az a kanál, amit kerestek. Valószínűleg jót nevettek rajta, majd a kanál kiszabadítása után jóízűen elfogyasztották a süteményt.
Legalább megtalálták azt, amit kerestek
Reddit
A megsütött kanalan kívül, ez egy nagyon szép piskóta lett. Találhattak volna sokkal rosszabb dolgokat is a süti belsejében, mint egy kanál.

Egy vagány sárgarépa

Alig hiszünk a szemünknek. Hogy lehet egy sárgarépa hal alakú? Vagy inkább azt mondanánk, hogy ha a sárgarépa az összetevők része, akkor normálisan kellett volna felvágni. Úgy tűnik, valaki sült rizst evett, és valahogy bekerült ez a hal alakú sárgarépa az ételébe. Valószínűleg a gyerekmenükhöz használják ezeket a hal alakú répákat. Vagyis reméljük.
Egy vagány sárgarépa
www.reddit.com
Egy hal alakú répa látványa mindig megmosolyogtat, függetlenül attól, hogy felnőtt vagy gyerek eszi. Ez csak egy igazán nagy szelet sárgarépa a sült rizsben.

Valaki sókristályt talált az ételében

Ez elég ügyes. Valaki evés közben találta meg ezt a hatalmas sókristályt a tányérján. Szinte úgy néz ki, mint egy igazán nagy hópehely, vagy valami más keményebb ásványokból készült kristály. Bár klassz, hogy megtalálták, biztosak vagyunk benne, hogy nem lett volna túl kellemes beleharapni, mivel alapvetően csak sóból áll.
Valaki sókristályt talált az ételében
www.instagram.com
Még a foguk is kitörhetett volna, mivel ezek általában sokkal keményebbek és masszívabbak. Elveszíthetett volna néhány fogat.

Juharszirup kristályok

Ha valaha is ilyeneket találnál a juharszirupos üvegben, ne aggódj. Ezek a kristályok, amelyek úgy néznek ki, mint a Földből kiásott kristályok, valójában a juharszirupban található magas cukortartalom miatt keletkeznek. Meg is eheted őket, és állítólag nagyon jó ízűek. Vagy megolvaszthatod őket, és visszateheted az üvegbe, de ez kevésbé szórakoztató.
Juharszirup kristályok
www.reddit.com
Ha kíváncsi vagy, az interneten található néhány egyszerű videó is, amely megmutatja, hogyan készíts házilag juharszirupos cukorkát vagy kristályokat. Nagyon finom ötletnek hangzik.

Valaki ezt a halat találta a tintahalában

Nem számít, mi a véleményed a tintahalakról, valószínűleg nem akarnád, hogy ilyen látvány fogadjon. Valaki megvette ezt a tintahalat az üzletben, de nem vette észre, hogy egy másik állat is van benne, csak amikor hazaért és felvágta. Ez nem túl étvágygerjesztő. Valószínűleg a tintahal elkapta a halat, és még emésztette, amikor kifogták.
Valaki ezt a halat találta a tintahalában
www.reddit.com
Értjük, hogy ez egy természetes folyamat, amely minden állatnál előfordul, de teljesen más ezzel élőben találkozni. Ha kérhetjük, legközelebb gyorsabban emésszen.

Semmi sem képes jobban elvenni az étvágyat, mint egy foganytú az ételben

Lehet, hogy ez kapja a "hogy a fenébe történt ez?" díjat. Megérthetjük az apró fémdarabokat, vagy akár az apró hibákat is, de hogy nem veszik észre, hogy egy hatalmas fém fogantyú ül ott a tányér közepén? Őszintén, akkora, hogy elfoglalja a tál felét. Talán szándékosan tették oda, vagy miután elhagyta az éttermet, kiszállítás közben történhetett.
Semmi sem képes jobban elvenni az étvágyat, mint egy foganytú az ételben
www.reddit.com
Bárhogy is legyen, biztosak vagyunk benne, hogy az ügyfél nem volt elragadtatva, amikor kibontotta a rendelést, és ez a látvány fogadta. Nem kell válogatósnak lenned ahhoz, hogy ezt visszaküldd az étterembe.
DMCA
Privacy policy
About
Terms of use
Contact us
CCPA Notice
Don't sell my personal information

Copyright © 2025 Kueez Entertainment